Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Devecseri Gábor

2012.07.14

Devecseri Gábor

Szerelem

Csak átcsúszott rajtad, tegnap még nem
volt s holnap már hol lesz.
Kinyitod szemed, utánanézel,
ámulva kérded: mi volt ez?

Mondd, hogy árvíz volt, álmodban elérte
nyakadat
s mire azt hitted, megfulladsz benne, lassan
leapadt.

Mondd, hogy hegyfok volt, szikla, ami mégse
zuhant rád,
mondd, hogy a függöny nem nyílt szét, csak
csapkodta szárnyát,

míg végre elrepült, madár volt, lásd,
valóban
szép volt s elszállt, madár volt, nem
csalódtam.

Nem csalódtam, nem csalódtál, bennem
keringő lélek,
a távozó után nézel megkönnyebbülten.
Félek,

még visszahívnád, teljesen szabad még nem
vagy tőle.
Késő. A láthatár szélén nézd kis pont van
belőle.

 

Csak szó vagyok

Ha csak Rád gondolok
megáll a szívem
de nem ver soha nélküled;
előttem csillogsz
fülemhez szavad van
és szavamhoz füled.

Csak szó vagyok.
Hol is nyílhatna lényem létre
ha nem Benned, te szép?
Éled a réten a vándor
ki naptól föl nem perzselt földre
csak néha lép.

Csak szó. De annak is
tartalma tőled árad belém.
Nem érvel, csak ragyog
csak létezik. Rád nézek
és beszéd nem, csak hang vagyok.
Csak hallgatás vagyok.

 

 

Zál Születése

 

E történetemben csodák hangja szól,

a régmúlt idők ősi mondáiból.

Szemed vesd a sorsunkra:

Számmal milyen vad játékot űzött; fülelj gyermekem.

Mert nem volt számnak fiú gyermeke,

a szívbéli nyugságra vágyott szíve.

De nő-terme mélyén egy nő, mint a kép,

Oly ébenhajú, rózsaorcájú szép.

E holdtól fiúra reménysége nőtt,

teherben találván e napfényű nőt.

Narimán-fi Számtól gyümölcs-terhe lett,

s a súlyos tehertől igen szenvedett.

Idő múlt, s az anyjától elvált a kép,

mikép nap, világunkra fénylő, aképp.

Olyan volt, olyan szép naporcájú volt,

de hajfürtje végig fehér, mint a Hold.

A ház népe, látván, a gyermek milyen,

egy hétig se szólt Számnak ott senkisem.

A híres hősnő-terme rejtette őt,

jajongott a háznép a csöppség előtt,

s jelentésre nem volt merész senkise,

hogy őszfürtű sarjat szült szép hitvese.

De volt egy oroszlán-merész dajka ott,

ki hős Számra hős-szívűen rányitott,

a gyermekről őnéki jó hírt adott,

és nyelv-oldva áldást kiáltott, nagyot:

hogy Szám napja fénnyel ragyogjon,

s aki reátörne, szívét sorsa tépje ki.

" Az Isten betöltötte vágyad Neked,

amely jóra lelked berendezkedett;

a függöny mögött, ő, te nagyhírű, tudd

a Holdarcú szült már néked fiút;

oroszlánszívű, tisztaorcájú lett e gyermek

kicsinyke még, de hősnek leled;

Ezüst testű, éden-sugár-arcú kincs,

e csöppségnek egy csöppke rút tagja sincs.

Hibát mást nem is lelsz: a fürtje fehér,

a sors hozta így ezt, te fennkölt vezér;

örömmel fogadd: sorsod ajándéka Ő;

Ne légy háládatlan, ne légy csüggedő."

Lelépett lovag Szám a trónról s eredt

az új szép tavaszt látni, függöny megett.

S talált egy dicsőséges ősz gyermeket,

odáig se látván, se hallván ilyet.

Olyan volt a hajfürtje, mint a hó,

de orcája tűzfényű, szép csillogó.

Mikor látta Szám őszhajú kisfiát,

reménysége nem nőhetett már tovább,

s tudás ösvényéről -gáncstól ki félt,-

gonosz gondolat félreútjára tért.

Emelvén az Égbolt felé hős fejét,

kegyelmet könyörgött jövő tettekért:

Ki állsz ferdeség és silányság felett,

azért nő a jó, mert te eltervelted,

ha nagysúlyú bűn terhel engem,

s ha tán hitem birtokolná a bősz Ahrimán,

az Úr titkon úgy is, ha esdem felé

tud küldeni irgalmat lelkem felé.

A szívem vonaglik, sötétségbe hullt,

a szégyentől hullámzó vérem kigyúlt:

e gyermek, miként Ahriman gyermeke;

mert jázmin hajú, bárha éjszín szeme.

Ha jönnek kihúzott nyakú főurak

és kérdeznek, látván-e gyász sarjamat,

minek mondja én ezt a Dév gyermeket?

Tán párduc, vagy tündér, hogy két színe lett?

Világszerte minden nagy engem nevet,

az arcomba úgy, mint a hátam megett.

Iránt elhagyom, mert gyötör szégyenem,

Ez országra áldomásom nem száll nekem."

Haraggal beszélt, arca vad tűzben állt,

saját végzetével konok perbe szállt.

S adott rá parancsot, hogy azt elvigyék

s az ország határán nagyon túl tegyék.

(Firdauszi: Királyok könyve; fordította Devecseri Gábor)