Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Holdhoz

2013.04.24

XXXII

A Holdhoz

 

Jertek a Holdat, a szélesszárnyút zengeni, Múzsák,

Édeshangú leányai Zeusznak, dalra tudósak:

Isteni arcáról áradva, elönti a földet

Égből küldött fény, és roppant nagy gyönyörűség

Jár a nyomán: a sötét levegő felcsillan azonnal,

szertevilágít arany koszorúja derült sugarakkal,

hogyha az Ókeanosztban szép testét lefürösztve

 s messzesugárzó öltönyeit föl is öltve Szeléné

úrnő, fényes, erős lovait szekerébe befogja,

s hajtja sietve előre sörényes szép paripáit,

este, a hó közepén, amikor köre megtelik újra.

Ekkor a legragyogóbb kévét árasztja, növekszik,

és halandóknak biztos jel, jóslat az égen.

Hajdanidőn vele Zeusz szerelembe vegyült kerevetjén;

Ő meg terhes lett s lányt szült: Pandeia e gyermek,

és örökkéélők közt szépsége kiváló.

Hókarú istennő üdvözlégy, égi Szeléné

nyájas, szépfonatú: teveled kezdem dalom,

S most félisten hősök tettét dalolom, mit Múzsák

népe, a költő-nép híresztel, kedves ajakkal.

/Homérosz: Odüsszeia

Devecseri Gábor fordítása/