Isten hozott! Szeretettel köszöntelek az oldalon!
"Csak azt birtokolhatod, ami a szívedben van!"
"Egyszóval felfedeztem, hogy az írás mágia. Mi a mágia? Hát igézet, varázslat. Keverék szóból, álomból, érzésből, bűvös jegyek egyvelege, melynek visszaható ereje van az életre, éppen úgy, ahogy az életnek szóalkotó ereje is van."
Márai Sándor
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Pinczési Judit
Nyári dal
Egy kislány kék lepkét fogott.
Szebb volt, mint egy szálló madár.
Fénylő szárnyát szétnyitotta,
azt mondta, ő lepkekirály.
"Nem koronámat adom én,
a szabadságért kevés, tudom,
de ha röptömben felkiáltok,
a hangom megül az arcodon."
Lepke táncol a szélben,
a tó ezüst tükör.
Egy kislány játszik a réten,
s az arca tündököl.
Edgar Cayce
Krédó
A teremtő Isten a világegyetem abszolút valósága.
Minden lélek az isteni tűz egy parányi szikrája.
Az élet okkal, céllal keletkezett.
Az élet folytonos, ciklikusan megújuló folyamat.
Minden emberi sors a kozmikus igazságszolgáltatás törvényei szerint alakul.
A szeretet az univerzum legnagyobb hatalma. Isten maga a szeretet.
A szabad akarat aktívan formálja az ember életútját.
Minden misztérium megfejtése az emberben rejlik. Ezért: Nyisd fel a szemed, lásd meg, hová tartozol: része, örököse vagy a teremtő őserőnek.
Ehhez képest formáld meg életprogramodat.
Dolgozz a céljaidért.
Légy aktív, türelmes, szerető és optimista.
Hagyd az eredmények megjelenítését a Teremtőre.
Soha ne kerüld ki a problémákat - lásd meg bennük a lehetőséget.
Légy a jónak, az örömnek, a szépségnek a csatornája, sugározd mindezt embertársaidnak.
(saját rajzzal)
Radnóti Miklós
Tétova óda
Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet újra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagyok más világ.
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
hűs tenyeredben.
Kép forrása internet Autumn Skye ART
Sík Sándor
Az Andocsi Máriához
Koldusboton, törött mankón
Jövünk búcsút járni,
Szűzmáriás magyaroknak
Kopott unokái.
Éjfél van a Duna táján.
Magyaroknak éjszakáján
Nincs más, kivirrasszon.
Baráttalan, testvértelen,
Hozzád ver a veszedelem,
Boldogságos Asszony!
Megcsúfolták, megpöködték
Ami bennük szép volt,
Kilencfelé hasogatták,
Ami rajtunk ép volt;
Tépett testünk megtapossák,
Ragadozók ragadozzák
Édes-kevesünket,
Koporsónkat faragdálják.
– Eléd sírjuk, magyar árvák,
A mi keserünket.
Idegenek megnevetik
Drága magyar szónkat,
Idegentől kéregetjük
Kenyerünket, sónkat.
Magyar kezek szántogatnak,
Régi rögön új uraknak,
Néped hegye-völgyén.
Más arat, hol mi vetettünk.
Jövevények, szolgák lettünk
Úr-apáink földjén.
Boldogasszony, ezer évig
Édesanyánk voltál,
Eleink, ha hozzád sírtak,
Hozzájuk hajoltál:
Száz ostorral ostorozzon,
Csak ez egyért, Boldogasszony,
A jó Krisztust kérd meg:
Négy-víz-parton, három-hegyen
Mindörökké magyar legyen
A máriásének.
a képen, a szobor: Józsa Judit alkotása
Garai Gábor:
Jókedvet adj
Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.
Reményik Sándor
Hamu a kandallóban
Hamu vagyok, egy maroknyi hamu.
Most bolygassatok: hűlten, holtan.
Találjátok ki, hogy mi voltam!
Lehettem balzsam, sebre szánva,
Szerelmes levél, bolti számla, -
Lehettem összeesküvés.
Most bolygassatok - rajta, rajta hát!
Mulattat ez a késő keresés.
Hamu vagyok, egy maroknyi hamu.
Hidegen nézek földre, égre,
A feszületre, két gyertyára,
És a bírák hideg szemébe.
Hamu vagyok, egy maroknyi hamu.
Pilinszky János
Te győzz le
Sötéten úszó és laza
hullámaidba lépek.
Tünődve benned görgetik
fakó szivüknek terheit
a hallgatag szegények
A foszladó világ felett
te változó és mégis egy,
szelíd, örök vigasz vagy;
elomlik minden kívüled,
mit lágy erőszakod kivet,
elomlik és kihamvad.
De élsz te, s égve hirdetik
hatalmad csillagképeid,
ez ősi, néma ábrák:
akár az első angyalok,
belőled jöttem és vagyok,
ragadj magadba, járj át!
Feledd a hűtlenségemet,
legyőzhetetlen kényszerek
vezetnek vissza hozzád;
folyam légy, s rajta én a hab,
fogadd be tékozló fiad,
komor, sötét mennyország.
Hermann Hesse
Lépcsők
Ahogy a virág hull, s ifjú öreggé lesz:
a maga idején borul virágba
minden erény és bölcsesség, az élet
minden lépcsője, s nem tarthat örökre.
A szív a lét minden hívó szavára
legyen kész, hogy búcsúzzék s újrakezdjen,
mert így tud majd csak más, újabb körökbe
belépni bánat nélkül, bátorsággal.
És olyan varázs él mind a kezdetekben,
Amely megvéd s élni segít szavával.
derűsen lépjünk ki terekből terekbe,
ne válasszuk egyiket sem hazánknak,
a világszellem nem köt, nem határt szab,
de kitágít, lépcsőkön fel, emelve.
Alig miénk az otthon biztonsága
egy életkörben, már a petyhüdés jön:
csak ki mindig kész útra, indulásra,
szabadulhat a bénító közönytől.
És úgy lehet, hogy a halál órája
is új terek felé küld megifjulva.
Hív bennünket a lét szava mindig újra...
Fel hát szívem: búcsúzz új gyógyulásra!
fordította: Keresztury Dezső
Weöres Sándor
Ének a határtalanról
Amikor még senkise voltam,
Fény, tiszta fény
A kígyózó patakokban
Gyakran aludtam én.
Hogy majdnem valaki lettem,
Kő, durva kő,
Hegylejtőn jég-erezetten
Hömpölygetett nagy erő.
És végül élni derültem,
Láng, pőre láng,
A szerte határtalan űrben
Mutatom valódi hazánk.
Nagy László
Csillagrugó éjszakában
Homlokodon fehér kötés,
blúzod alatt szívröpködés.
Omló hajad üstökfénnyel
kavarodik az enyémmel.
Csókom dobog ajkaidon,
mint a paripa a hidon.
Szeder-ágak árnyékában,
csillagrugó éjszakában.
Szeder-ágon sárga levél,
holnapra a földre alél.
Értsd meg, értsd meg, kis Mária:
minden élet halál fia…
Hajnal előtt elkísérlek,
ablakodon besegítlek.
Csillagrugó éjszakában
vetve szénából az ágyam.
Csavarodok lópokrócba,
jön az álom: égi rózsa.
Fönn a szénán a mennyország,
megjelenik a te orcád.
Tücsök húzza gyönyörűen,
szív dobog a hegedűben.
Kis egerek a sípjukat
fujják rózsás kisujjukat.
Riadozva fölébredek:
rámharsog az őszi hideg.
Radnóti Miklós
Szerelmes vers az Istenhegyen
Itt hordta az anyja mielőtt született,
köszönd meg a tájnak,
hogy óvta őt és körül a vastag árnyak
hűsét is köszönd, s hajló lombját a fáknak;
mind néked tartogatták ! napod egére
napnak és harcodhoz
lobogónak, mely szökkenve véd a gonosz
vermektől s nehéz munkádnak diadalt hoz.
Napod és lobogód ! s itt is mindenben úgy
érzed lélekzetét,
mint mikor melletted alszik s füledbe két
kicsi hanggal szuszogja szíves életét.
Szerelme egyre egyszerűbb és szemében
már nincsen félelem,
figyeli munkád, mosolyog és hangja sem
hallik, úgy örül, ha napodon vers terem.
Szűk holmidat vidáman összetartja és
széttúr a gondodon
s mint nap, zápor vizét az ázott lombokon,
ráncaid úgy tünteti el homlokodon.
Karolva óv s karolva óvod, míg körül
leskel rád a világ,
s végül hosszú késeivel megöl; virág
nem hull majd és furakodva féreg se rág,
ha meghalsz s tested égetni lebocsátják.
De mint esti harang
hangjára toronyból a sok fehér galamb,
a hangja száll utánad s csapdos majd ott alant.
József Attila
Rejtelmek
Rejtelmek ha zengenek,
őrt állok, mint mesékbe’.
Bebujtattál engemet
talpig nehéz hűségbe.
Szól a szellő, szól a víz,
elpirulsz, ha megérted.
Szól a szem és szól a szív,
folyamodnak teérted.
Én is írom énekem:
ha már szeretlek téged,
tedd könnyüvé énnekem
ezt a nehéz hűséget.
(bár ez egy szerelmes vers, úgy érzem, mint minden, ami a szerelemmel és hűséggel kapcsolatos, összeillik a Hazaszeretettel is, ezért a kép, mely szimbolikáját tekintve ideillik. Az elmúlt ünnep kapcsán, sokunk megtapasztalta az egységet és összefogást, azaz az embertársi szeretetet, a Hazaszeretet egy másik aspektusát.)
Gyöngy
Gyöngy a csillag, úgy ragyog,
gyöngyszilánkokként potyog,
mint a szőlő fürtösen,
s mint a vízcsepp, hűvösen.
Halovány bár a göröngy,
ő is csámpás barna gyöngy;
a barázdák fölfűzik,
a bús földet díszítik.
Kezed Csillag énnekem,
gyenge csillag fejemen.
Vaskos göröngy a kezem,
ott porlad a szíveden.
Göröngy, göröngy, elporlik
gyenge csillag lehullik,
s egy gyöngy lesz az Ég megint
egybefogva szíveink.
Áprily Lajos
Március
A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.
Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejü cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.
Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.
Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - ugye zeng, ugye zeng a szived?
...............................................................................
NapVirág
Ekloga...mostanában erről merengtem...
2013.06.12
Az ekloga (ecloga) görög eredetű lírai műfaj, gondolatok, érzések szembesítésére alkalmazott dialogikus forma amely idilli, bukolikus azaz pásztori világot mutat be hexameteres verseléssel. Eredetileg szemelvényt jelent. Az antik ekloga különösen kedvelt témái: a szerelem és az erotika.
Theokritosz görög költő és követőinél gyakran álruhás szerelmi játék, ahol az erotika környezetét a lugasok, berkek, a mezők szolgáltatják, ízét pedig a sikamlós évődés. Ezt a formát a latinság nagy költője, Vergilius megújítja, sőt új tartalmakkal is megtölti. Bukolikus költeményei közül tízet választott kiadásra, innen a műfaj elnevezése: ekloga, mely az ógörög eklogé (szemelvény, válogatás) szóból származik. Az ő műveiben már nem valódi, hanem allegorikus pásztorok szerepelnek, megszólalók valójában költők, filozófusok. Kezén lesz az ekloga az aranykor virágzásának műfaja.
A reneszánsz idején Európa-szerte elterjedt a műfaj, amelyet a pásztori költészet, a bukolika, a bukolikus költészet, az idill fogalmaival is jelölnek, a rokokóval azonban véget ér a divatja.
A magyar irodalomban a pásztori költészet komoly hatással volt Balassi Bálint, Zrínyi Miklós, Csokonai Vitéz Mihály műveire. Radnóti Miklós költészetében válik az ekloga az életmű reprezentatív műfajává, kifejezve a személyes sors, a költői feladat, a társadalmi-politikai helyzet legfontosabb problémáit. A Száll a tavasz…(Előhang az Eclogákhoz…, 1942), valamint az első, a második, a harmadik, a negyedik, az ötödik, a hetedik és a nyolcadik ecloga a ciklus befejezetlensége ellenére is a világirodalom egyik legnagyobb szabású vállalkozása ebben a műfajban. (forrás: Wikipédia)